Adott egy barátnő, adott a születésnapja, na meg a születésnapi bulija. Meg a saját tanácstalanságom, hogy mit ajándékozzak neki. Mert olyat kell, ami róla is szól, de belőlem, tőlem van. Aztán eszembe jutott egy régebbi fotó a hátáról, konkrétan a tetoválásáról. Egy tarsolylemezről származó palmetta-motívumok kavarognak öncélúan a lapockái között, miközben körülölelik a kisfia monogramját. És akkor már tudtam, hogy mit készítek neki. Egy ideig nézegettem Huszka József Magyar turáni ornamentika története c. könyvét (amely Nyers Csabának köszönhetően nem merült feledésbe), végül a nulla rajzkészségemmel nagykeservesen rajzoltam egy palmettát.
Egy bőrdarabon nagyjából kijelöltem a palmetta körvonalait, majd körbevágtam a dédnagymamám vasollójával, ami nem kis mutatvány volt, lévén Dédimama ollója nehezen kezelhető, cserébe mindent vág. El sem tudom képzelni, hogy hogyan használta az aprócska felmenőm a pici kezeivel, bár ha jobban belegondolok, "kicsivel" több fizikai munkát végzett, mint én. Szóval lett egy nagyjából palmetta alakú bőrdarabom, amiből nem nehéz kitalálni, hogy egy medált kezdtem el készíteni Krisztának. Eredetileg pirogravír géppel szerettem volna a mintát rávinni, de a sötét bőrön nem mutatott volna olyan jól, így fogtam egy bronzszínű festéket, amivel ügyetlenkedve felfestettem a motívumot. Ahogy a kép is mutatja, még véletlenül sem sikerült egyformára a két oldal. Végezetül az aljára ragasztottam sötétbarna hasított bőrt, ami így már megfelelően kimerevítette. A végeredmény nem lett annyira szép, mint szerettem volna, de legalább nem kunkorodik. Most már biztos, hogy a bronzfesték nem barátom. Cserébe Kriszta igen, így még örült is az ajándéknak. De hiszen írtam, hogy a barátnőm. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése