Öngyógyítás textilkórból - 4. rész

Ha jól emlékszem, pont a zöld gyapjú szoknyámhoz kerestem szabásmintát, amikor az egyik Burdában megláttam a rókás sálat. Heves szívdobogás, és tudtam: egy ilyen nélkül nem élet az élet. Még akkor sem, ha nem vagyok egy nagy sálrajongó.

Na de rókás! És én szeretem a rókákat. Hitványság, nem hitványság, szőrme formájában is. Magyarázkodhatnék, hogy ez a hagyományőrzőség miatt van, és a X. század környékén nem sűrűn viseltek műszőrmét, de az igazság az, hogy mióta megörököltem Szelídítőm nagymamájától egy ezüstróka kucsma/sál kombót, azóta tudom, hogy nagyon finom a szőrméjük. Különben sem szeretem a képmutatást.

Na de vissza a textilből varrt rókához. Aki ott terpeszkedett a képen, és engem akart. Vagyis én őt. Ráadásul ott volt az a darabka szürke bolyhos anyag, amely egy korábbi projekt áldozataként jó ideje várt javuló sorsára az egyik textiles dobozban.

Azon a hétvégén, amikor elkezdtem kirajzolni a tervezett blúzaim szabásmintáit, hirtelen felindulásból megszerkesztettem a testét is, mert a Burda nagyvonalúan csak egy négyzetrácson ábrázolt sémát adott csak közre. Na meg a fejét, amely viszont elejétől fogva nem tetszett. Addig-addig nézegettem ezüstróka fotókat, amíg fogtam a cerkámat, és új "arcot" terveztem Róka Rézinek.

Nekem hiányzott róla a fekete "rókacsizmácska", na meg a fekete farokvég. A fejecskére is került fekete, a szemkörnyék és a fülek feketesége valahogy karakteresebbé változtatta. Az otthoni textilhegy aljából került elő a fekete bébiplüss, amely jól passzol a puha, bolyhos szürke textilhez.

Az már egy másik dolog, hgy valamiért nem lett szimmetrikus a dolog, de már kezdek beletörödni: kreativitásom keresztfája a csáléfejű, csúnyácska plüssállatok.

De legalább gyakorolhattam a rejtett öltést, amire igazából a bébiplüss kényszerített, de nagyon csúnya volt rajta a sima öltés, bármennyire is apró öltésekkel dolgoztam. Végül felragasztottam a fehér és naracssárga filcből kivágott szemeket, és meg is jött a tavasz, hogy ne lehessen hordani. :)