2012. március 23., péntek

Kálvária templom, Gyöngyös

Bár Gyöngyöspata volt az úticél, muszáj volt megállni ez mellett az eredetileg copf stílusú római katolikus templom mellett. Gyöngyös után, egy domboldalon áll, és nem tudom, hogy szépsége vagy romossága fogott meg először. A falára szerelt tájékoztató tábla szerint 1721-ben építeni, és 1810ben állították fel a külső szószéket és a kereszteket. Az épületegyüttest kőfal, ill. drótkerítés védné a tolvajoktól és rongálóktól, ahogy a képek is mutatják, nulla sikerrel. A hivatalos bejárata egy tornyos, két remetelakást magába foglaló kapuépítmény lenne. A terület közepén a kereszt alaprajzú Szent Kereszt-templom áll, két oldalán egy-egy kör alaprajzú, manzárdtetős kápolnával, melyekhez nyitott szószék kapcsolódik. A kerítés mentén és a kőfalba építve öt-öt stáció áll.
Mi is álltunk, megdöbbenve. Mert egy dolog, hogy elhagyatott és elhanyagolt. De vajon mi visz rá egy embert (?), hogy nekiálljon rongálni egy műemléket? Igazából bármit? Mi zajlik olyankor a lelkében, amikor tönkretesz valamit? Sejtelmem sincs, de talán jobb is...


                                     













4 megjegyzés:

  1. Kár érte. Vértesszentkereszt köveit pl, széthordták az Eszterházyak abból építették a tatai angol kertjüket. Mikor pár hónapja ott jártunk az őr boldogan mesélte, valaki magánházat újított fel ott kerültek elő faragott kövek, s ő megszerezte!!! Visszaszerezte!!!

    VálaszTörlés
  2. Jártam Vértesszentkereszten és a tatai parkban is, és fel is voltam dúlva, amikor hallottam, hogy mit csináltak a kövekkel! Nézd csak:
    Vértesszentkereszt: http://millarca-millarca.blogspot.com/2009/02/vertesszentkereszt-bences-apatsag.html
    Tata: http://millarca-millarca.blogspot.com/2009/02/tata.html

    VálaszTörlés
  3. 2012. szeptember 3 -án már be sem tudtam menni az udvarba. Valami felújítás-szerűség elkezdődött. Kovácsoltvas(?) kapukkal le van zárva. De bent csak romok.....

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...