Az új konyhai edényfogóim

Az úgy volt, hogy lomtalanítottunk a nagyszüleim házában, amikor a kezembe akadt egy nyári ruhácska, amelyet valamelyik nagynéném viselhetett lánykorában. Egyből meg is interjúvoltam őket egy "ugyenekemadod"-vigyorral, és naná, hogy az enyém lett. Nem mintha én még viselni tudtam volna, viszont tetszett a kicsit vastagabb,sötékkék alapon apró piros, rúzsaszíny, sárga virágokkal teleszórt anyag. DE majd jó lesz valamire. Szétfejtettem, forgattam, hajtogattam, gondolkodtam, hogy mi legyen belőle. Első ötlet egy táska volt, de aztán nyögve-nyelve bevallottam magamnak, hogy elég táskám van. Viszont sikerült kiégetnem a konyhai edényfogóimat a gáztűzhely égető áldásainak köszönhetően.

A vastag anyag adta magát. Bélésnek beáldoztam egy ajándék konyharuhát, ami igazából mindenre jó volt, csak éppen konyharuhának nem. Egyedül a vatelin igényelt komoly anyagi befektetést, párszáz forintért vettem vagy 30 centit.

Szabásmintának a régi kesztyűt használtam fel, kifordítva gyorsan körberajzoltam, és már lehetett is szabni.

Gondosan összetűztem, majd elkeztem varrni. Kézzel. Egyrészt szeretek kézzel varrni, másrészt attól tartottam, hogy a velem egyidős keletnémet varrógépem nem bírja elvarrni. Na meg nem is volt kedvem előszedni a varrógépet. Mire megvarrtam a két kesztyűt, kicsit lelohadt a lelkesedésem. Igy történhetett meg az, hogy már a végén nem a saját anyagukkal szegtem be. Sárga szalagból kaptak egy-egy fülecskét, én meg egy mély sóhajjal nyugtáztam, hogy újabb tételt húzhatok ki a végtelen hosszúságú kreatív balancslistámból.