2013. január 30., szerda

Öngyógyítás textilkórból - 2. rész

Lehet, hogy túl sok mindennel foglalkozom egyszerre? Két bejegyzéssel korábban már említettem, hogy komoly erőfeszítéseket tervezek textilhegyeim eltüntetésére, ami egyenlőre abban merül ki, hogy szétfejtettem 3 régi szoknyám, ill. bevettem a "kiválasztottak" közé még egy piros nyári anyagot (szintén blúznak), illetve egy darabka szürke, gyapjúra hajazó textilt.
 

Az utóbbi úgy került képbe, hogy amikor a Burdáimban szabásmintát kerestem a blúzokhoz, elém került egy róka formájú sál. Belém nyilalt, hogy nekem kell egy ilyen! Nekem, aki nem hord egyébként sálat... :) Na de ez rókás! Meg legalább ellőném azt a darabka szürke majdnemgyapjút...


Úgyhogy kirajzoltam 2 blúzt (a harmadikat majd inkább szemre...), egy kis nyuszit a maradék szürke felhasználására (ha már egyszer...), na meg megrajzoltam a róka testét egy négyzetrácsos rajz alapján... Khm... elég jól kitöltötte a hétvégémet a nagy rajzolgatás...


A szétfejtett áldozatok, ill. az a bizonyos piros, virágos anyag, amely a valóságban sötétebb egy picit. Őt azért vettem be a buliba, mert ugyanolyan szabású blúzt szerettem volna, mint a barna kockásból. Azóta már persze meggondoltam magam, és a barna más lesz, de ha már egyszer előszedtem... :)


Eredeti terveim szerint a róka és a nyuszi pikk-pakk elkészült volna. Viszont akkor nem én készítettem volna....


Na, de erről majd a következő részben. Lassú gyógyulás ez. :)

Folytatás: itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...